Tíz történelmi fogalom és jelentés, amibe a legjobbak is belekeverednek
Öt-öt fogalmat és magyarázatot hoztunk, a feladat egyértelmű: össze kell párosítani őket. Annyit segítünk, elég a kilencedikes anyagot átnézni a válaszokért.
Öt-öt fogalmat és magyarázatot hoztunk, a feladat egyértelmű: össze kell párosítani őket. Annyit segítünk, elég a kilencedikes anyagot átnézni a válaszokért.
Nem véletlenül mondják azt, hogy a vizsga előtti utolsó napokban-hetekben szervezetten kell tanulni, hiszen a kevés idő és a rengeteg tétel sosem lesz egyensúlyban. Ez a négy adattár biztosan hasznos lesz a tanuláshoz.
Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.